2012. október 17., szerda

Gyógyító, melegítő ételek


Más szögből süt a nap, megváltozott a páratartalom, a forróságból átmentünk a hűvösbe, itt az ősz.  Ha ételről van szó, ez a kicsit fűszeresebb-melengetős, édesebb, kalóriadúsabb ételek időszaka, ezért ilyeneket főztünk Makiék legutóbbi kurzusán, a Gyógyító ételeken, Poór Balázs segítségével. Beszélgettünk az ősz lelki oldaláról, előkerült a gyömbér, a chili és a méz.



A húsmentes fogások (mi tejmentesen is csináltuk, de ez opcionális, kivéve a kecskesajtot) mindegyike egyszerűen elkészíthető, az összetevők között egyetlen kuriózumot találtam csak, a füstölt sót, ami egyébként elhagyható, ha otthon készítjük el a fogásokat. Mondjuk, ha valaki érez rá késztetést, érdemes beszerezni, mert egyedi zamatot ad az ételeknek. Kulináris boltokban kapható.


De térjünk vissza a fogásokhoz. Összesen 7 ételt (ebben volt torta is) és egy italt készítettünk, meleg fűszeres mustot. (Sajnos az óra végi falatozás hevében ezt elfelejtettem megkóstolni, azóta bánom). Készült sütőtökös hagymaleves, borsikafűvel, gyömbérrel. Tálaláskor, szójajoghurttal és kecskesajttal öntöttük nyakon (már kétszer is csináltam itthon annyira ízlett). Másik nagy kedvencem a cukkini szalma volt mézes mustáros tofuval - egy bizonyíték számomra, hogy a tofut jól is el lehet készíteni. A gyömbéres-mézes zöldségek is mély nyomot hagytak bennem, a zeller különösem jól működött ebben a felállásban. A hús egyáltalán nem hiányzott egyik fogásból sem.


Fügetortát is csináltunk - cukor nélkül, és ez sem hiányzott. Két lépésből elkészíthető, vendégváróként, de csak úgy a nagy hétvégi családi ebédhez is tökéletes. A sült padlizsánt füstölt sóval sütöttük, itt érvényesült igazán ez a fűszer. Séfünk és tanárunk, Poór Balázs rengeteg tanáccsal, ötlettel ellátott bennünket, nemcsak főzés közben, hanem az óra után is, amikor együtt elfogyasztottuk a fogásokat. Legközelebb novemberben lesz gyógyító ételek kurzus, addig is, jó melegedést mindenkinek!


A cikket Nagy Melinda a Tudatos Vásárlók Egyesületének újságírója írta a Makifood blogra.

***

Balázs legközelebb 2012. november 26-án tart órát Melengető ételek címmel. Regisztrálni weboldalunkon tudtok.

***

Ne felejtsétek, hogy októberi AKCIÓNK keretében pedig néhány új óránkra kedvezményesen regisztrálhattok!
Babaételek - 6000 Ft
Hagyományos francia cukrászat - 8000 Ft
Stresszmentes desszertek - 8000 Ft
Az akció a készlet erejéig tart!


Nincsenek megjegyzések: